Kiállítás Szabadbattyánban

A Szín-Kör Egyesület alkotóinak munkáiból 2015. május 7-én 13 órakor nyílt kiállítás Szabadbattyánban a Gróf Batthyány Lajos Általános Iskolában. Az Iskolagaléria meghívásának eleget téve Éber Péter (Velence), Braxatoris Emma (Pákozd), Horváthné Elbert Mária (Lovasberény), Horváth Péter (Lovasberény), Kissné Németh Klára (Sukoró), Mikodi Edit (Lovasberény), Somogyvári Mari (Sukoró), Török Lászlóné (Lovasberény) és Vay Krisztina (Lovasberény) állították ki festményeiket. Az iskola tanulóinak nagyon kedves és színvonalas műsorával kezdődött a megnyitó, majd az egyesület tevékenységének ismertetésével adtunk ízelítőt a lovasberényi festőszakkörben hétfőnként folyó munkáról és a nyári alkotótáborok hangulatáról.

Az iskola tanulóin és a szabadbattyáni művészetszerető közönségen kívül nagy örömmel köszöntöttük a látogatók között a környező településekről érkezett festőbarátainkat is, akiknek elismerő szavai biztosítottak afelől, hogy jó úton járunk.

Az Iskolagaléria hosszú évek óta működő programja a szabadbattyáni iskolának. Havonta nyíló kiállításaival észrevétlenül csempészi be a gyerekek életébe, mindennapjaiba a művészeteket azzal, hogy a kiállítások révén nemcsak hogy mindennap festmények között vannak, de a megnyitók aktív részesei, hisz minden alkalomra gyönyörű produkciókkal készülnek.

A Szín-Kör Egyesület munkái június közepéig tekinthetők meg.

Horváth Péter

 

 

Video: Éber Péter

Pályázat NEA-18-M

A sikeres működés kulcsa címen nyújtottunk be támogatási igényt a Nemzeti Együttműködési Alap Közösségi környezet kollégiuma által meghirdetett, NEA-18-M kódszámú pályázati felhívásra.

 

A támogatási igényben foglaltak megvalósításához 500.000 Ft. támogatásban részesültünk 90% intenzitással.

 

Elszámolási időszak: 2018. április 1 - 2019. március 31.

 

Támogatói okirat.

 

 

Látogatók

Oldalainkat 29 vendég és 0 tag böngészi